Süni sír

Ajánlom gyermekeimnek és édesanyjuknak. Minden jót tőlük kaptam az életben. Sosem tudom viszonozni nekik.

A legfontosabb dolog amit jelenleg is érzek, hogy szerelmes vagyok a páromba. Így még sosem voltam szerelmes senkibe soha, még belé sem, pedig megajándékozott az elmúlt 17 évben négy gyönyörű gyerekkel. Most mégis ez van és nem hogy csillapodna ez az érzés, hanem egyre csak erősebb lesz napról-napra, egyre erősebb és mélyebb.
 Örülök és szenvedek is miatta. De inkább szenvedek, mert viszonzatlan ez a szerelem. Talán egyszer majd újra közel enged a szívéhez, ebben reménykedem, bízom benne és titokban még imádkozom is ezért. Meg sírok. Rengeteget.
 Most is.
Igyekszem ezzel nem terhelni sem őt sem a gyerekeket, sem senkit. Sokszor csak belülről sírok, ezt nem tudom másként leírni. Utoljára azt hiszem Nagymamám halálakor sírtam.
Két éve meghalt az apám, akkor nem sírtam. Annyira távol volt tőlem, hogy nem sírtam mikor meghalt. Nagyon hiányzott apa pedig gyerekkoromban, felnőttként szintén. De mégis valahogy nekem nem volt apukám soha.
Én megfogadtam, hogy az én gyerekeimnek ha lesznek, nem ilyen nyomorúságos sors jár! Nekik mindig lesz apukájuk, sosem hagyom el őket! Most megfenyegetett a sors, hogy elveszítem őket, ezt nem hagyom, halálomig harcolok értük. Nem adom fel. Ha elveszítenének engem ők sem lehetnének boldogok sosem, mint ahogy az anyukájuk nélkül sem. Tudom, ismerem őket, mindannyian egy érzékeny, törékeny lelkű, remek kis emberkék.
 Mindennél jobban szeretem őket és édesanyjukat!

Meghaltam

2017 december 27.-én én tulajdonképpen meghaltam. 

A testem még működött ugyan, vettem levegőt, működött a keringési rendszerem, meg minden életfunkcióm valahogy vegetált, de az addigi lelkem meghalt végérvényesen.
Ezt akkor még nem tudtam, ez csak később tudatosult bennem.

R. bejelentette hogy nem akar többé velem élni, elhidegült a kapcsolatunk. Volt már ilyen máskor is akkor is rosszul esett, de ez más volt.
Mondtam, hogy ez részemről nem így van és különben is hova menne gyerekek nélkül, meg mi lesz a gyerekekkel, hogyan látom el őket?
Ezt lehet hogy nem is kérdeztem, de bennem rögtön ez merült fel. Mi lesz a gyerekekkel, hogyan látom el őket a továbbiakban? 

Ezen meglepődött, ő ugyanis a gyerekeket is vinni akarta valahová. Nem tudom hova. Valami szociális bérlakást emlegetett később, meg anyaotthont.
 -Még jó hogy nem intézetbe adjuk szegényeket.-
 Van lakásunk és a gyerekek meg valami nyomortelepen szenvednek.

NA EZT SOSEM!!!

Annyiban maradtunk, hogy majd akkor a bíróság eldönti mi legyen.

Egész addigi életem egy pillanat alatt megsemmisült. Az az ember akiben vakon megbíztam, akivel annyi bajon és örömön keresztül mentünk eddig most hátba szúrt.
Ezt éreztem akkor.

Most már teljesen máshogy gondolom, de akkor ez a szúrás véget vetett az életem addigi fonalának.

Először dühös lettem, hogy tud valaki az ünnepek alatt így megalázni. Aztán ürességet éreztem, csalódást. Néztem bambán és szépen lassan felfogtam milyen komoly a helyzet. Valamit nagyon elrontottam, miközben a családomért hajtottam elmentünk egymás mellett.
 Elbuktam mint apa,mint társ,mint szerető,mint ember.
 Egy senki vagyok, egy rossz emlék, halott.

Másnap

Másnap arra ébredtem egy gyalázatos félálomban eltöltött éjszaka után:
 BELESZERETTEM!

Nem egy pánikreakció volt, nem egy elkeseredett trükk, nem egy megtervezett lépés. Elemi erővel tört rám az érzés és egyre jobban az uralma alá vont, körbe táncolt, átjárta mindenemet. És megjelent a már rég elfeledett görcs is a gyomorban amit csak a jelenléte tud enyhíteni. Ez nem egy elképzelt fájdalom, hanem ténylegesen van és amikor meglátom akkor enyhül csak kicsit. Tiszta ciki helyzet, mint egy kamaszlány olyan vagyok. Megpróbáltam küzdeni ellene, hiszen nekünk most szakítanunk kellene, de nem ment,nem megy.
Bevallottam Neki hogy szerelmes vagyok.
Én még senkinek nem tettem szerelmi vallomást, esetleg csak valamilyen gyenge kis "szeretlek szerintem, próbáljuk meg együtt" formákat leszámítva. Nos a helyzet az, hogy minden belső tüzemet azonnal ráborítottam. Azóta olvastam mindenféle okos tanácsot, hogy ezt ne tegyük, meg adjunk időt, meg ilyenek. Könnyű azt mondani! Ő is időt kért -mintha meccsen lennénk- én meg mondtam hogy persze.

És akkor a szerelem örök társa is előbukkant, a féltékenység.
Biztos voltam benne, hogy összejött valakivel, rá is kérdeztem, de csak annyit mondott, hogy nem jár olyan helyekre. Nyilván én sem arra gondoltam hogy titokban randizgatni jár, de egy munkahelyen könnyen összemelegszenek az emberek. Velem is történt már ilyen többször is és történetesen mi is egy közös munkahelyen ismerkedtünk meg.
Azt mondta irántam közömbös, semmit nem érez maximum valami haverság érzést esetleg és ha szembe jönne vele az IGAZI NAGY Ő nem mondja hogy nem tudná elcsavarni a fejét.
Vagyis simán megcsalna ha olyan szituáció alakulna ki?
A tőr kihúzva a hátamból és beleszúrva a szerelmes szívbe!
Egyre drámaibb. Shakespeare sem tudna jobbat írni.

Gondolkodtam ki lehet az? A fene tudja. Lehet hogy semmi nincs, az is lehet hogy csak vonzalmat érez valaki iránt és a másik nem is tudja?
Vagy tudja és viszonozza, vagy csak játszik vele?
Vagy valaki belezúgott és ő meg nem tudja mi legyen?
Vagy semmi nincs csak képzelődöm?
Még nevek is forogtak a fejemben, a kollégái, az új főnöke, valami András, ilyesmik.
Csupa megválaszolatlan kérdés.

Nem ez volt az igazi oka. Ez már csak egy következmény volt, ha volt. Az igazi ok én voltam.
Én vagyok a probléma és én vagyok a megoldás is.

Nem engedem hogy széthulljon a családom!

folytatás következik...